Orbán: Ha Matolcsy holnap reggel bekopogna, akkor is szívesen látnám
A miniszterelnök szerint „krimi”, hogy a szabad eltávozásról egyeztetett volna a jegybank volt elnökével.
A miniszterelnök szerint „krimi”, hogy a szabad eltávozásról egyeztetett volna a jegybank volt elnökével.
Miközben százmilliárdok tűntek el a jegybank körüli mutyiban, a Matolcsy-kör egyik szereplőjének ingatlanán azért nyomoznak, mert természetvédelmi területen, ráadásul gyanús alapanyagból építhettek rönkházat – írja a Telex, amely a rendőrségtől értesült a folyamatban lévő eljárásról.
Az előző jegybankelnök véletlenül pont a felesége településén vásárolta meg erre a célra a MÁV-üdülőt 2015-ben. Az építkezés során még a Balatont is bevezették a telekre.
A többség azonban úgy gondolja, hogy a volt jegybankelnök és családja meg fogják úszni az ügyet.
Távozása előtt egy új, rejtélyes alapítvány indításán tüsténkedett Matolcsy György, miközben a temérdek közpénzből ugyancsak általa létrehozott Pallas Athéné Alapítvány a túlélésért küzd.
„Ugyan” – írják többek között reagálva arra, hogy Matolcsy szerint a számvevőszéki jelentés tartalma 80 százalékban hamis, 20 százalékban igaztalan.
Szerinte a számvevőszéki jelentés tartalma 80 százalékban hamis, 20 százalékban igaztalan.
Az országgyűlési képviselő indítványozza, hogy a kedden tárgyalt törvénymódosítás, amely ezentúl megtiltja a jegybanki alapítványok létrehozását, visszamenőleg is érvényes legyen.
A módosító tervezet csak a jövőben létrehozott alapítványokra lenne érvényes, a korábban alapított alapítványokra azonban nem.
Az utolsó napjait töltötte a jegybank élén Matolcsy György, amikor hűséges munkatársaival újabb alapítvány felállításába fogott. Még rejtély, hogy ki, milyen célból, milyen forrásból és mennyi pénzt tesz majd bele.
Matolcsy György jegybankelnöksége alatt fia barátjának, Somlai Bálintnak a cégei több tízmilliárd forintos profitra tettek szert, miközben az MNB székházfelújítása másfélszeresére drágult, ami még az Állami Számvevőszéknek is szemet szúrt.
Windisch László szerint nem vizsgálják a Tisza Pártot. Az MNB-botrányról azt mondta, az azt kirobbantó jelentésük nem a miniszterelnök megrendelésére készült, a jegybanki ügy egyik kulcsfordulatáról pedig azt, hogy ennyire szakmaiatlan, döntésre alkalmatlan előterjesztést még nem nagyon látott.
Azzal egyidőben, hogy Matolcsy György elveszítette jegybankelnök jellegét, kiderült, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank alapítványai miatt, ugyanis súlyos hiányosságokat állapított meg és nagy veszteséget okozó döntéseket azonosított több száz milliárd forintnyi vagyonnal kapcsolatban. Litkai Gergely nagyon alapos prezentációt készített arról, hogyan jutottunk el ide. Láthatjuk a Halálcsillag alaprajzát, nyelvtörőnek is beillő rövidítéseket, és egy luxuskarórát, amelyet Matolcsy Ádám helyében KAP elég érdekes helyre rejtene.
Csizmadia Attila Norbert Matolcsy György volt jegybankelnök embere volt, érintheti a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány régi vezetése ellen indult eljárás.
Vad hasonlattal mentegette Windisch László ÁSZ-elnök a Pallas Athéné alapítványokat, amelyek működésében pont ők találtak anomáliákat. Szerinte nem igaz az alapítványokkal kapcsolatban emlegetett 500 milliárd forintos vagyonvesztés, ahogy az is téves keretezés, hogy Orbán Viktor bármire is utasította volna az ÁSZ-t.
Kurali Zoltánt az Államadósság Kezelő Központtól igazolta le Varga Mihály.
Bár Matolcsy Ádám szerint mérlegen van az MNB-alapítványok vagyona, az ÁSZ szerint a PADME Alapítványnak nem volt az elmúlt négy évben auditált beszámolója, mérlege.
Korábban tagadta a jegybankelnök fia, hogy köze lenne a lakáshoz.
A profiltisztítás érdekében egyeztetne a kormánnyal, a jövőben a jegybank csak az alapvető feladataira koncentrálna. A napokban elindulhat a tárgyalás az MNB és a kormány között.
A volt jegybankelnök szerint a kormány nem vállalja a politikai felelősséget az MNB-botrányban eltűnt százmilliárdokért, helyette az Európai Központi Bankra mutogat, amelynek azonban nincs is jogköre befolyásolni a jegybankokat érintő törvénymódosításokat.